Runtime. A Virgo sztori

Runtime. A Virgo sztori

Új szelek... Az egyik első webalapú munka, a Pesti Est intranet

2018. május 18. - Virgo Admin

Az ezredforduló környékén már látszódott, hogy a netes hírportálok, magazinok egyre komolyabb tényezővé válnak idővel, de a nyomtatott sajtó még megingathatatlan monolitnak tűnt. Az ingyenes programajánlók piacát ekkor a Pesti Est és vidéki változatai ellentmondást nem tűrően uralták. Nem túlzás azt állítani, hogy gyakorlatilag az egész ország ezeket lapozta fel, ha bármilyen nappali vagy esti programot keresett magának.

A kiadó 2002-ben a Virgo Systemst kérte fel, hogy készítsen egy olyan programinformációs háttérrendszert, amely minden korábbinál hatékonyabban, gyorsabban teszi lehetővé az egyes események, helyszínek bevitelét. Erre egy saját szoftvert, egy olyan intranetes alkalmazást hozott létre a Virgo, amely gyakorlatilag a közvetlen nyomdai előkészítést megelőző fázisig automatikusan elvégzett mindent, amire szükség volt, igazodva a Pesti Est dizájnjához. Egyébként épp ebben az időszakban indult el az Est.hu portál is, és az online verzió is ebből a szoftverből táplálkozott. Amellett, hogy ez egy igen komoly feladat volt, amit sikerült gond nélkül abszolválni, azért is nagy dolog, mert ez volt a Virgo egyik első internet alapú projektje. Mindenképpen komoly, súlyos mérföldkőről van szó, ami már jelezte, hogy a jövőben milyen irányba kell tapogatózni.

A Est tulajdonosai egyszer azt mondták, hogy egyébként ez volt az utóbbi pár évben az egyetlen sikeres informatikai projektjük. Pedig ez volt az az időszak, amikor a lapok mögött álló cégcsoportnak már volt saját rádiója (EST FM), taxija (EST Taxi), kávézója (EST Café) is például. Annyira erősek voltak, hogy a tízéves szülinapi bulijukra a komplett Széchenyi fürdőt kibérelték, ahova EST Taxik szállították a jónépet, aminek azért bárhogy nézzük, van svungja.

Ennek a projektnek volt még egy nagyon fontos mellékszála a Virgo Systems életében. A cég ugyanis itt dolgozott először együtt a megrendelői oldalról érkező Cseh Gáborral, aki  később az iWiw operatív vezetője lett, amikor a közösségi oldal már a Virgo égisze alatt működött.

A bejegyzés trackback címe:

https://virgo.blog.hu/api/trackback/id/tr5013873576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása