Runtime. A Virgo sztori

Runtime. A Virgo sztori

Fejes a mély vízbe - az indulás

2018. május 04. - Virgo Admin

Az ezredforduló évének első napjaiban három, egymással baráti kapcsolatot ápoló fiatal, Gordon Ákos, Petrovics Péter és Szantner Attila elhatározta, hogy egyesítik erőiket, és a korábban már megszerzett informatikai-szoftverfejlesztői tapasztalatukra alapozva megkezdik a világ leigázását. Így született meg a Virgo Systems egy Szentkirályi utcai közepes méretű lakásban. Viszont kiscsillió más, hasonló kaliberű és ugyanilyen elszánt mikrovállalkozással (ma startupnak neveznénk) ellentétben, ők már az első pillanatban nagyvadakra indultak, ugyanis az ezt megelőző évek során ki tudtak építeni egy masszívnak tűnő kapcsolati hálót. Petrovics Péter konkrétan annál az Unisysnél dolgozott, amely 1991-es alapítása révén a legrégebbi mamutok közé tartozott a hazai számítástechnikai világban, és akkoriban az egyik legfajsúlyosabb piaci résztvevőnek számított.

Az Unisys erejét tökéletesen jelzi, hogy ők nyerték meg a korszak két kiemelkedő, ha nem a két leggrandiózusabb tenderét, azaz az OTP és a Posta informatikai rendszerének kiépítését. Ezek közül már egy is elég lett volna, sőt lenne ma is, bármilyen nagy cégnek, így nem csoda, hogy az Unisys hirtelen erőforrás problémákkal kezdett küszködni. Itt jött képbe a Virgo, amely tökéletesen alkalmas volt bizonyos részfeladatok ellátására. Ennek következtében a friss cég első megbízatásként azonnal az egyik magyar mamut alvállalkozójaként kezdett dolgozni egy kiemelt és brutálisan nagy projekten.

Bár a Postát mind a mai napig hajlamos a nép egy kézlegyintéssel elintézni, és az egészre egy kuplerájként tekinteni, ezt, azaz az Integrált Posta Hálózat projektet (is) kőkeményen odarakták. Amennyire lehet, előre kidolgoztak minden részletet, csak a pályázati anyag majd fél méter magas, több ezer oldalas dokumentumhalom volt, és a munkát is professzionális szinten szervezték meg. Ott ült 80-100 szakember, tervezők, fejlesztők, a menedzsment egy baromi nagy teremben, és tolták gőzerővel látástól-vakulásig. E hatalmas gépezet egyik kisebb alkatrészeként funkcionált akkoriban a Virgo Systems, és végzett különféle fejlesztéseket.

A kitűzött célt sikerült elérni, azaz rögtön egy nagy projekt organikus részévé válni, és ennek meg is lett az eredménye. Az első időszakban a három alapító gyakorlatilag éjjel-nappal dolgozott, a szabad hétvégét jó időre száműzve a naptárból. De még ez sem volt elég, és néhány hónap múlva a Virgo Systems behúzta első millióit, felvette első alkalmazottját, elköltözött egy nagyobb irodába, és ezzel a cég életében egy új fejezet kezdődött.

A bejegyzés trackback címe:

https://virgo.blog.hu/api/trackback/id/tr1613873502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása