Runtime. A Virgo sztori

Runtime. A Virgo sztori

Étterem.hu

2018. augusztus 03. - Virgo Admin

Előfordult, nem is egyszer, hogy a nagy világmegváltó ötletekből nem lett semmi, és egyik-másik projekttel csúnyán lyukra futott a Virgo. Az egyik legemlékezetesebb ilyen kudarc az Étterem.hu nevű weboldalhoz, szolgáltatáshoz kötődik, amelytől pedig nagyon sokat vártak. 2008-2009 környékén vágtak bele teljesen saját erőből, saját ötletekre alapozva ebbe az alvállalkozásba, amely egy komplex étteremajánló szolgáltatás lett volna.

Ebben benne volt, hogy a vendéglátóhelyek feltölthették az étlapjukat, megoszthattak minden kapcsolódó információt az érdeklődőkkel, és még az online asztalfoglalásra is nyílt lehetőség. A fogyasztók pedig értelemszerűen írhattak véleményt, és egyáltalán, kaptak egy jól használható, átlátható felületet, ahol egyszerűen válogathattak volna a szóba jövő helyek közül a különféle előre megadott preferenciák alapján.

A terv jó volt, ám mégis akkorát bukott, mint a kismalac a jégen, aminek több oka is volt. Az egyik, hogy a Virgo Systems akkoriban (is) humánerőforrás- hiánnyal küszködött, azaz egyszerűen nem tudtak elég energiát koncentrálni a fejlesztésre. Kalapálták néhányan a projektet, de ez talán kevés volt. A másik fő problémát az okozta, hogy meg voltak győződve arról, hogy a vendéglátóhelyek tulajdonosai, üzemeltetői partnerek lesznek ebben a dologban. Azt hitték naivan, hogy ha nem is pénzzel szállnak be, de legalább azt örömmel bevállalják, hogy a saját üzletükkel kapcsolatos információkat kezelik és feltöltik. Na, ez pedig totális tévedésnek bizonyult, ugyanis ezt a borzasztó véráldozatot nagyon kevesen vállalták be. Az Étterem.hu végül sosem futotta be azt a komoly karriert, amelyet eleinte megálmodtak neki. Bár végül is értékesítették, tehát veszteséget nem okozott, de az az igazság, hogy ez a kudarc néhány emberen máig sajtó sebet ejtett akkoriban.

A bejegyzés trackback címe:

https://virgo.blog.hu/api/trackback/id/tr9814017128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása